Zalán vs magyar EÜ

Komolyan mondom ez felháborító!
Az úúúúgy volt, hogy ma mentünk csípőszűrésre Vácra. Kötelező. Ok, kaptunk beutalót már a kórházból hazajövet és be is jelentkeztem időre. Védőnő szólt, hogy figyeljek milyen napra adnak időpontot, mert kedden van rendelés, de néha adnak csütörtökre is időpontot (az állatok... nooormáááális?). A gyermekorvosi vizitnél kiderült az én gyermekkori csípőficam gyanúm, ezért mondta, hogy ad majd beutalót ultrahangra is. Ok, rendben. 1 hós viziten kaptunk beutalót szintén Vácra. Védőnő ugyan mondta, hogy kérjek oda is időpontot, és úgy tudja Veresre kell mennünk. Megnéztük a beutalót, mégiscsak Vác. Nézegettem én, hogy nagyon egyforma a kettő, de a vizsgálat száma más volt, gondoltam akkor ez a lényeg.
Hívtam a kórházat, hogy mennék babával csípőuh-ra és megyek vizsgálatra is, nem-elehetne-e, hogy ugyanarra a napra kapjak időpontot, mint a vizsgálat. Hívjam a röntgent majd megmondják. Felhívtam, mondtam pici baba, van már időpontunk (ma 3-ra) és mi lenne, ha akkor mennénk az uh-ra is, egyben lezavarnánk. Persze, akkor menjünk 1-re az uh-ra.
Nahát tök boldog voltam, milyen segítőkészek, milyen ügyik vagyunk, igaz kicsit necces egy apró babával déltől kb: fél 5-ig kiruccanni, de majd megoldjuk okosban.
Ma elindultunk, babakocsistul, játékostul, váltóruhástul, beutalóstul, nagymamástul. Odaérünk, keresgéljük a röntgent. Kórház feltúrva. Hamarosan megtaláljuk az odavezető liftet, ami az 1. emelet helyett az alagsorba vitt le minket. Miután megtudtuk, hogy ez az alagsor, na a lift soha többet nem jött oda. Így egy emelet helyett kettőt másztunk hordozóstul babástul, csak kicsit voltam még ideges. Mondom sebaj, ennyi baj legyen. A röntgent nagy nehezen megtaláltuk. Tudni kell, hogy a váci kórház olyan, hogy megy az ember, ott egy semmilyen ajtó és mikor azon belép, megint kitárul a világ egy csomó ajtóval. Azután megint belép egy semmilyen ajtón és azon túl is van egy csomó ajtó.
Megtaláltuk a röntgen recepciót... Ott közölték, hogy pici babának ők nem csinálnak uh-t és biztosan nem ide van időpontunk, hanem Veresre. Annyuk, a védőnő is ezt mondta, de végül eltántorodott, mikor megnéztük közösen a beutalót.
Kimentünk, leültünk. Baba szerencsére csendben nézelődik és mindenkinek tetszik. Felhívtam a gyermekorvost, hogy most mi a vihar van már. Azt mondja két beutalót kaptunk ugyanarra a vizsgálatra és az uh-st majd Veresre adja. Köszönjük szépen! Az asszisztens a TAJ számomat is elírta, végül is ezt miért ne...
Na sebaj, le a kocsiba, ettünk gyorsan, fúj a szél, babát telibe kapja a steril parkoló összes steril mocska. Gyorsan kocsiba be, baba szopizik és izzad ezerrel, mert 70 fok van.
És még csak fél 2 van. Ujjé! Apa hív, tök ideg, hogy a gyerek megint tortúrán van és figyeljek oda, nehogy megöljék a barmok. Ok, figyelek.
Fél 3-ra felblattyogtunk az ortopédiára, ahol szintén váróterem, tanácstalanul nézelődünk, egy semmitmondó ajtó előtt toporgunk. Aztán kérdésemre megtudom, hogy a semmitmondó ajtó egy egészen bababarát váróba visz (váróból, váróba) és megint kitárul a világ az ajtó mögött. Azt hiszem jó helyen vagyunk, 3-ra van időpontunk. Van pelenkázó, wc, szipi-szupi. 3 előtt elkezdtek beszállingózni a babák anyustól, apustól, nagyistul. Már vagy 10 baba volt 2-3 kisebb nagyobb felmenőjével kísérve, mikor kiderül, hogy (kapaszkodjunk!) MINDENKI 3-RA KAPOTT IDŐPONTOT. Na ne! Sebaj mi vagyunk az elsők, 1 óta itt nyomjuk.

3-kor kijött egy nővér, sorolta a neveket. 4 baba bement a szűrésre, mi nem voltunk köztük. Újra kijött, újra kezdte előlről a babákat, mi már kánonban mondtuk a többiekkel, hogy K. Jázmin kiskorú, már befáradt. Ő sajnos harmadszorra sem vette észre... Kérdeztem, hogy Gódor Zalán nem mehetne -e be, aszongya "picibaba? hát akkor dehogynem." ( A kezemben alukált, nem lehetett nem észrevenni apróságomat.) Bementünk, megint kitárult a világ és volt vagy 2 vizsgáló plussz wc. Kezdtem megzavarodni. Aszongya a nővér menjek be egyikbe. De mibe? Soha nem jártam ott. Választottam egy íróasztalos szobát. Na mondom ez lehet valami főorvos szobája, én meg össze babakakázom az íróasztalát... megérdemli... De végül találtam egy vizsgálóasztalt, ott levetkőztettem Zalánt. Hu, sínen vagyunk! Hurrá! Jön a doki, baba alszik, szendereg. Megragadja és egy pillanat alatt szétfeszíti a lábait, aszongya minden ok... és KIMEGY. Zalán ordít, megijedt, fájhatott is neki. Basszus! A nővér meg kiabál, hogy nem tudja az adatokat és menjek már ki. Uramatyám. Valakit felrúgok ma még!
Non plus ultra: A "szobatársunk" nevét elírták és hiába győzködte őket, hogy van időpontja nem találták. Mivel míg még kint voltunk többször hívta a nővér S. Milánt, ezért szóltam, hogy S. Milos neve valszeg el lett írva, de a nővér abszolút nem emlékezett rá, hogy keresett egy hasonló nevű gyermeket... jesszom.
Gyorsan kihúztunk onnan és igyekeztünk hamar elfelejteni az egészet. Zalán nagyon zaklatott (nemtommér) és rajtam lóg szegényem, de nem bír elaludni. Ha már közelítek a kiságyhoz és megérzi a kókuszmatrac szagot, egyből sikít, hogy neeee!
Hát itt tartunk, 2-ből 1 akadályt abszolváltunk, de mit hoz még a jövő?!