szerda, február 29, 2012

7 hetes is elmúlt már

Most már értem, hogy mi az, hogy 6 hetesen a csecsemő lesz az újszülöttből és egészen megváltozik, alkalmazkodóbb lesz. Zalánnál csak vártam a csodát 6 hetesen, de most rá kellett jönnöm, hogy ő ezt 1 hetesen letudta és azután már nem lett volna jogom mit várni, hisz minta csecsemő lett, sok alvással és 3-4 óránkénti evéssel. Zoárd az éjszakákon javított sokat, nagyon sokat. Este 8-tól alszik 2-3-ig, de utána 2-2,5 óránként enni kíván, amikbe éjszaka belealszik, nappal kiköveteli. Kivéve, ha megyünk valahová. Akkor kibír akár 4 órát is zökkenőmentesen, nézelődik, alszik. 

Voltunk csípőszűrésen, klasszisokkal jobb volt, mint Zalánnal. Kivéve, hogy aznap kivételesen szakadt a hó (febr. 28.) Kerekes doktornő jár most ki Vácra és még ultrahangot is csinált. Volt csúszás, de személyesen jött ki elnézést kérni és elmagyarázni a szitut. Külön jó pont, hogy imádta Zoárd nevét és egyből úgy köszöntötte, hogy egyenesen a Négyszögletű Kerekerdőből? :) Aztán poénkodott, hogy a testalkata sokkal inkább lombos fa, mint fenyőfa, de sebaj, majd lemozogja. A lényeg, hogy ő sem örökölte a nyomi csípőmet, és minden rendben vele. 

Nem tudjuk megmérni, de szerintem lassan 6 kilót verdesi. A 62-es ruhák éppen jók még rá. Remélem nyárra kicsit lecseng ez a heti fél killa gyarapodása. Hosszú is, olyan 58 cm, ezt megmértem ma. 

A mosolygás sajnos nem erőssége, de figyel és azért én látom a szemein, hogy mosolyog. Gügyögni sem nagyon akar még, de azért már mond olyanokat néha-néha, hogy: heö, möh.

Ez a sokadik (szintén sikertelen) próbálkozásom a cumi bent tartására. Vagy hallgatom a nyekergést vagy kettő percenként cumivisszaadósat játszom. A végső megoldás attól függ, hogy épp edzeni vagy pihenni akarok.


Tükröződő Zalán





Lesifotók, hogy milyen erős





Első nagyfiús outfit


Arcok (hörcsögpofik)





És a végére egy videó Zalánról, megörökítettem sajátos fityiszét.

video

hétfő, február 20, 2012

Feehér fekete... és lufipofi II.


Mégis volt egy kis farsang a bölcsiben szülinapokkal összekötve. Ő lett a fehér tigris. Másnap ázott le az uszodában a maradék festék, mert sírógörcsöt kapott, ha megemlítettem, hogy ez fürdésnél le fog mosakolódni. És két napig tigrisesen evett, morogva. :)


És van aki e képet nem ismeri? : Lufipofi

Reloaded :)





szerda, február 15, 2012

Hamarosan 3

Lassan indulunk beszerezni a szülinapi ajándékokat. :) De minek is? Hiszen gyurmából gyakorlatilag bármit elő tud állítani és játszani vele. Egyik délután robotot és dinoszauruszt szerkesztettek apával, aztán kergette a "félelmetes harapós robot" a "félelmetes harapós dinoszauruszt" oda-vissza, meg apát, meg anyát, meg a tesót is egy kicsit. De kaptam vacsorára lekváros kenyeret is tőle, amit "nem szabad megenni, csak játékból, mert gyurmából van".

Kér még síneket, legot (már elkezdett a hétvégi reggeli reklámok célcsoportjának oszlopos tagja lenni) tollasütőt (egyelőre egy szivacslabdát és egy vasutas tárcsát használ erre), tortát és gyertyát.

Kap még könyveket, kerti szerszámokat a nyári kiskertjéhez ("amiben lesz borsó meg répa és meglocsolom és anya megfőzi nekem és megeszem"), talicskát, vödör, labda ilyesmi, ami még eszünkbe jut. Meg verdás boxeralsót, ezt én szeretném nagyon, hátha rávesszük, hogy ne pisilje össze. :)

Tud vonal mellett vágni, ragasztani, kifesteni, kiszínezni.
Páros lábbal le-, felugrálni dolgokról/ra, felmászni, lemászni. Egy lábon állni. Húzódszkodni, lengeni, tónászni a két kanapé között, a karfára támaszkodva. Kettőször bukfencezett is. Oldalazva ugrálni, sasszézni, "indiános háromszögezést" (indián szökellést) most tanulgatjuk.
A bölcsiben öltözni, vetkőzni, bilizni, itthon hisztizik miatta. Az ötujjas kesztyűjét gond nélkül felveszi, nyáron kezdte gyakorolni. Pisil néha wc-be, bilibe, de általában nem ér rá, mert játszik. Fogat mosni, de köpni nem tud, igaz nem is tanítom neki, mert nem használunk fluoridos fogkrémet.
Mosakodni.
Orrot fújni, jó alaposan.
Késsel villával enni.
Rengeteget beszélni, de raccsolva, "gaccsolva" és "kaccsolva". Ezeket a hangokat nem tudja kiejteni és a "h"-t sem ejti, azt hiszem. Változatosan beszél és vicces szófordulatai vannak: "támadt egy ötletem", "egymásformák" (egyformák), "te maradj csöndbe, most én beszélek", "ez vicces lesz/volt", "ez finom nekem", "finom kis puha/meleg/hideg" stb.
Ismert dalok ritmusát ledobolni. Visszadobol ritmust, ha mutatok neki valamit. Felismerhetően dúdol. - ezeket már régóta.
A sínjeiből változatos pályákat építeni, tényleg nagyon durván jókat. Vagy pár darab sínből, amit adunk neki feladatul, körpályát épít.

Szeret rajzolni
írni
énekelni
mondókázni
táncolni, körjátékozni akár egyedül is :)
olvasni. Esténként nagyon cukin olvasgat magának, vagy mellé kucorodunk és mindenki olvas. Aztán leteszi a könyvet, lámpát olt és alszik.
Kisvakondot és "kockás nyuszifület" nézni.
"hangszerezni"
autózni
építeni.
szánkózni
motorozni
biciklizni
labdázni
csúszdázni
sütni-főzni
szenyáskodni :) és számolni, pl: Én: háromig számolok, menjél be a fürdőszobába! Mire beérek már 14-nél tart. :D
Új dolgokat tanulni, érdekességeket látni, kísérletezgetni és elmagyarázni. Pl: apja két lufit összekapcsolt neki egy darab náddal és így a levegőt át tudta nyomni egyikből másikba és közben folyton magyarázta, hogy honnan hova hogyan megy a levegő.
Bármivel szívesen eljátszik, összerakja, kitalálja mit csinált, mire hasonlít. Pl: pohár és labda = fagyi vagy léghajó. 

Nem szereti a bábszínházat :)

Emlékszik mindenre. Régi játékokra, könyvekre, amiket esetleg hónapok óta nem vettünk le a polcról. Eszébe jut és kéri. Párszor elolvasok neki valamit és utána kijavít. A múltkor kíváncsiságból egyik könyvét úgy olvastuk el, hogy a mondatokat ő fejezte be. Kilencvensok százalékban tudta a szöveget.

Néhány szösszenet:

Ő:  Így ragad hozzá? 
Én: Nem, fordítva. Az egy mágnes. 
Ő: Mágnes.
Én: Igen, tudod ami a kis vonatokon is van. 
Ő: Meg a mackósban is van mágnes.
Én: ???
Ő: A ki ette meg a málnát. Abban is van mágnes. 
Én: :D Az Nemes Nagy Ágnes. 

Egy nyomdafestéket alig tűrő, vidám dalocska, koreográfiával és sajátos szöveggel a szobatisztaság szellemiségében, legalábbis reméljük.

"Ha jó a kedved kakilj nagyokat! Ka-kilj! (Itt két ütemre le kell guggolni)
Ha jó a kedved kakilj nagyokat! Ka-kilj!
Ha másoknak is jó a kedve, másoknak is mutasd ezt meg, ha jó kedved kakilj egy nagyot! Ka-kilj! 
És tele a pelus, tele a peeeeluuuus! "

Gyurmázás mindig azzal kezdődik, hogy vagdossa műanyag késsel a gyurmákat.

Én: Figyelj, ne csak vagdosd. Gyurmázz valamit, azért hívják gyurmának. Figyelj csináljunk egy kígyót.
Ő: Jó, én meg elvágom.
Én: Ne vágd el! Nézd csinálj belőle csigabigát.
Ő: Jó, de utána elvágom a csigabigát.
Én: Ne vágd most el! Nézd milyen szép csigabiga!
Ő: Ne, majd én! Nézd így kell csinálni csigabigát és most így el kell vágni. :)
Én: Miért kéne elvágni a csigabigát?
Ő: (fog egy másik darab gyurmát) Ez itt kenyér és akkor most vágok szeleteket, jó? :)


péntek, február 10, 2012

Kukk

Van itt valaki? :)





Hóletakarítós


Ez Kira igazi ideje, imádja a havat, telet, nagyon hideget. Fürdik, hempereg, hópárnán fekszik.


Pici angyalka


Hókristályok



Sajátos hóember a használhatatlan porhóból. Ez úgy 4 méter átmérőjű fej ám.






szerda, február 08, 2012

Kiccsaládunk


Eszegetnek Lilivel










Ezt imádja, hogy kirúgja magát és így közlekedni is tud, hátrafelé. Tegnap már a védőnő is rászólt, hogy ne mászkáljon már el :)





Nagyon hosszú kéz- és lábujjai vannak, szerintem.


Naggyon laza...





Kicsi sír


Nagy vigasztal




Buli vaaaan! :)




Related Posts with Thumbnails