hétfő, január 31, 2011

Pocóbaba

Zalán nevezte el Pocóbabának a kistestvérét. Napjában többször mondja, hogy Pocóbabával játszik majd. Azt mondtam már neki, hogy erre még kb.: másfél évet várni kell. Elég kiábrándító, inkább nem akar róla tudomást venni. Azt nem tudja még, hogy a kistestvér majd elszedi a játékait, anyán fog lógni és rengeteg figyelmet igényel majd. De valamit sejthet, mert rettentő anyás-apás lett egyszerre és folyton az ölünkben kéne hordoznunk, ha bírnánk. Legtöbbször ott kell ülni vele játszani, ahová parancsol bennünket.

Így állunk most. Majd szúrok be képet a legutolsó ultrahangról. Egészen hasonló helyen van, mint Zalán volt, de ő szemből látszik a képen. Nagy gombóc fej, kisebb gombóc has és még kisebb gombóc kezek, lábak. :)

Nem tudom ki hogy van vele, illetve tudom, néhányan láthatatlan pacának minősítik, de én imádom nézni az ultrahang képeket. Pocóbaba itt éppen totál szemből van, kicsit jobbra billenve. Feje felső nagy gombóc, két kis karkezdemény a jobb bal oldalán, pocak és lábak. Mindez 23 mm. :)

10 megjegyzés:

  1. Hűűűűű, nagyon gratulálok, nem is tudtam!!! :))
    Kezdek megnyugodni, hogy nem csak Hanna lett ilyen, mióta úton van a tesó... :D
    Vigyázzatok magatokra!!!

    VálaszTörlés
  2. Jujj, elkezdtem visszaolvasni, hogy kimaradtam egy bejegyzésből, de aztán rájöttem hogy biztos csak szokásos vicces Dia stílusban osztod meg velünk a nagy hírt, melyhez tiszta szívből gratulálok! Pocóbaba rulez! :-)

    VálaszTörlés
  3. Gratulálok!!!!!! Probléma mentes pocakosságot kívánok neked!

    VálaszTörlés
  4. Jesszus, egy ekkora Pocóbabának már nagy gombóc feje, kisebb gombóc hasa és több kis gombóckája van? :-o Már egész elfelejtettem, hogy mire lehet számítani a 9.hét környékén :-))
    Mi is izgulunk, mi is nagyon várjuk, Zalánnak meg még bőven van ideje rákészülni a helyzetre (meg Nektek is :-D)
    Gratulálunk sok szeretettel (de ezt már telefonban is mondtam szerencsére :-)))) )

    VálaszTörlés
  5. Én is azt néztem h milyen kis flegmán derül itt ki a blogban :O Semmi bréking, semmi felkiáltójel, teljes természetességgel :))
    Anyways, gratulálok ezúton is!

    VálaszTörlés
  6. Nem is flegmán! Inkább nem szájbarágósan, megszokottan, hanem hihetetlen izgalmas fordulattal, hogy csak kapkodja mindenki a fejit, hogy mi van :D

    VálaszTörlés
  7. Én csak kapkodom a fejem, olvasok vissza ezerrel, hogy hol és mikor maradtam le a nagy brékingről, aztán a megjegyzések tették egyértelművé számomra, hogy lehet gratulálni Nektek! :)

    VálaszTörlés
  8. Mondom én! :) Köszönjük szépen a gratulációkat!

    VálaszTörlés
  9. Dia, úgy jó, ahogy van, tudod! És tényleg fejkapkodás lett úgy látom :)
    1. írsz még hozzánk vmikor? Annyira rákészültem a meseházadra!
    2. Maszkabálra jöttök végül?
    Puszi!!

    VálaszTörlés
  10. Szeretném megírni, de Zalán mostanában nem alszik, ha mégis, akkor meg én is kidőlök. Este sem alszik. Egyszerűen gondolkodni nincs időm. :(

    Megyünk maszkabálra!

    VálaszTörlés

Related Posts with Thumbnails