Bölcsi

Ezt a cikket akár én is írhattam volna: http://gondolkodjegeszsegesen.hu/hirek/2011/09/beilleszkedes-elvalas-kerdeses/ persze ilyen jól nem tudtam volna megfogalmazni, mint ahogy kedves barátnőm tette. Szóval mi is itt tartunk.

Azt gondolja az eszem, hogy éppen jókor engedjük kissé szabadjára. Kimondottan unatkozik itthon és új élményekre, tanulásra, több emberre van szüksége, társas játékokra, elfoglaltságra. Szépen beszél, általában elmondja mi baja és meg lehet vele beszélni dolgokat, kivéve, ha fáradt, akkor nagyon kell vigyázni, mert egy apró botlás, egy rászólás és éktelen hiszti lesz belőle. Már szépen tud inni, enni egyedül, szalvétát használni, sőt el is készíti magának a vajas kenyeret, kakaót. Kíváncsi vagyok mennyi időt fog tölteni a bölcsi konyhájában - az igaziban - sertepertélve a gondozónéni körül, hogy "tudod, hogy a konyhában megesszük a gombát, de az udvaron nem szabad?". Tud takarítani is maga után. Imád aludni, ha elfárad elvonul és alszik egyet. Kezdi érdekelni a bili, wc téma.  Ezek csak jobbak és jobbak lehetnek a közösségben. 

Úgyhogy a héten megnéztük a két családi napközit kis falunkban. Állami bölcsődénk nincs, így ez e két lehetőségünk van, de én azért bölcsinek fogom hívni. Szerencsére az egyik több, mint megfelelő, a másikról írni sem merek. A szívem szakadt meg a gyerekekért. Olyan anyátlanok voltak, maszatosak, fénytelen volt a ház és lepukkant. Ahova végül is menni fogunk, Zalánnak is jobban tetszett, mert van "szökőút" az udvaron és még egy igazi nyuszi is, bár a motornyuszi teljesen lenyűgözte. Parkosított az udvar, sok kinti játékkal, egy világos, fényes játszószoba van, szép játékokkal ("vonata is volt a néninek és helikoptere is"), egy gyönyörű cserépkályhával és egy szép konyha. Itt több gyerek van, de még épp elég a két-három gondozóra. Arra jöttem rá, hogy ez engem nem különösebben zavar, tud magára vigyázni és nem is bánom, ha nem lohol mindig valaki a nyakában. Heti kétszer-háromszor tud csak menni, egyeztetés alapján. Kapni fog reggelit-tízórait-ebédet-uzsonnát. A köztes étkezések szerencsére nem csak vajas kenyérből állnak, hanem minden nap van gyümölcs, kétszer is, ha marad délutánra. Bár, ha Zalán belelendül és rábukik a gyümölcsös tálra... Beszoktatás nem lesz. Az ex-bölcsis néni szerint ez nem válik be. Többször kell új helyzethez alkalmazkodnia a gyereknek, így csak egyhez. Ha a szülők ott vannak úgyis őket követi, de ha egyedül van a gondozókra fog hagyatkozni. Telefon van, szólnak, ha nagy gáz van. Van benne logika, meggyőzhető vagyok. :) Zalán így kommentálta: "Bementem a kisházba, apa messzebb ment és sírtam mert bejöttek a gyerekek és nem fértünk el." Igen, először ránk volt kattanva, aztán alig tudtuk elhozni. :)

Úgyhogy minden szép és jó, ennek ellenére alig aludtam utána éjjel, mert mérhetetlenül sajnáltam, hogy órákat lesz nélkülünk és mi nélküle. Holott néha azt kívántam, bárcsak 1-2 napot nélküle lehetnék, (és igen jó Istenke, a kórházas dologgal kissé túl lőttél a célon!) de most bűntudatom van emiatt és idegesít a gondolat, hogy nem fogom tudni pontosan mikor, mit csinál, mire hogyan reagál. Egyik ebédnél is valami akkora okosságot kérdezett, hogy el is felejtettem, mert összeszorult a torkom, hogy a bölcsiben vajon meghallják-e, vajon válaszolnak-e, vajon mit? Ő mindenre magyarázatot vár és szereti, ha megmondom neki, hogy éppen mit érez. A "semmi baj!" és a "ne viselkedj már így!", neki nem kielégítő reakciók és csak ellenségeskedést szülnek, bele is futunk persze időnként. Nem szoktuk agyon óvni, nem is ezért aggodalmaskodom, mert tudom, hogy jól fogja magát érezni és baromi büszke leszek rá, ahogy megoldja a helyzeteket, ahogy elbűvöli a gondozóit, mint mindenkit. Eleget adtam neki, hogy itt megfeleljen? Vagy valamiből túl sokat, valamiből keveset? Szeretném látni, hogy fejlődik és jó lesz, hogy tanul új dolgokat, de biztos nehéz lesz elfogadnom, hogy ezt vagy azt miért nem én tanítottam meg neki. Hallgatnak zenét is, szerencsére, mert szerintem meg sem lenne zene nélkül. Erre egyébként egymástól függetlenül is rákérdeztünk, apja is én is, hogy ugye van zene??? Thomas és Anna, Peti könyvek vannak a bölcsiben, sebaj, itthon ilyeneket úgysem olvastunk. Ha nagyon rácsodálkozik, majd még azt hiszik nem olvasunk a gyereknek. Haha! Mit eszik majd? Nálunk ez sarkalatos kérdés, hogy ne egész nap cukrossal vagy műanyagkajákkal etessék. Sós nasikat fognak kapni, bár itthon ezt sem kap, de ez van. Nagyon nehéz! Ahh, tudtam én, hogy a szülés volt a legkönnyebb az egészben! :)

Ma egyébként mamával randizott reggel az Őrs vezér téren és életében először metrózott, buszozott. Nagyon élvezte! Mentségemre legyen mondva vonatozni szokott, de városi tömeg közlekedni még soha. Csak holnap jön haza. A különféle kórházi tartózkodásaim miatt volt már, hogy nem itthon aludt, de most már olyan nagyfiúsan pakolászott. Kérdezte, hogy a bölcsibe megyünk-e. Rákérdezett a kórházra is, hogy ugye nem oda megyek. Szóval kezdünk elválni, külön programjai vannak, lesznek és elkezdődik a saját kis élete. Jó lesz azért ez!

Végül egy tegnapi szösszenet, amin ledöbbentünk. 

Apa: Zalán kimegyünk az udvarra? 

Z: Jó! 

Apa: Vigyázni kell, mert vasakat hoztunk az udvarra, veszélyes és nem szabad hozzányúlni!

Z: Jó, de fához hozzányúlhatok.

Apa, Anya: Micsoda?

Z: A fához hozzányúlhat a Zalán, a vashoz nem szabad.

Honnan tudja, hogy a vas lehet a fa párja, mert anyagok és a fa puhább, "barátságosabb", mint a vas. Döbbenet, mik járnak a fejükben és mikor, mit szednek elő belőle tök logikusan. Ilyenekből fogok kimaradni, de tudom persze ez az élet rendje. Úgyhogy belevágunk!