A bejegyzés kivételesen nem Zalán pizsama használati szokásairól szól, hanem az enyémről. Zalánnal cirka a 30. hét körül nyitott méhszájjal kellett egy hónapot itthon feküdnöm. Akkor azt az ukázt kaptam, hogy nem muszáj pizsamában, felöltözhetem, kicsit mászkálhatok is. Nem is értettem miért hangsúlyozta ki a doktor úr ezt a pizsama dolgot. No, most már tudom.
A 12. heti ultrahang azt mutatta, hogy a méhlepény széle egy kicsit rátapadt a méhszájra, de elég lazán tapadt és ez az, ami pár nap múlva levált és vérzést generált, ami olyan iszonytató idegfeszkót okozott bennem, hogy elmondani nem tudom. Ok, hogy sokat pihentem, de nem eleget, ráadásul mivel elmúltak a gyötrő émelygések, szédelgések, nőtt egy kicsit az energiaszintem, ezért előző nap nekiálltam a tuják körül gazolgatni. Tudom, tudom... Most fekszem, két hétig, pizsamában, szinte nulla felkeléssel. Anyu ideköltözött a hétköznapokra és most azt hiszem kis ízelítőt kapott abból, hogy miért is nem tipp-topp a lakás és a kert nap, mint nap.
Egy vicces reggel, a délelőttre reggeli és postára menés volt tervezve: Anyu Zalánt felöltözteti (fél 8), reggelizünk, Zalán kakaóval leissza magát. Átöltözés. Kér maci kávét, amivel szintén kicsit leissza magát. Átöltözés és amikor indulásra készek, bekakil. Végre elindultak a postára (9 óra 10 perc), és csak a feladandó papírt hagyták itthon. Az eső csak akkor eredt el, amikor a küldetést teljesítve hazaértek (úgy fél 11 körül), de néhány fejesre csábító óriás tócsával így is sikerült találkozniuk. A posta a szomszéd utcában van.
De visszatérve a pizsamás ügyre. Nem értem miért adódik ennyi nehezítő körülmény. Ez a baba egy igazán szomorú időszakban és lecsengő riadalom idején fogant. Ráadásul ezen okokból kifolyólag rettegéssel teli állapotomban fejlődik. Összeugrik a gyomrom minden (valószínűleg ilyen állapotban normális) medicinlabda érzésre, méhszalag húzódásra, szurkálásra, majd eszembe jut, hogy milyen lelki- és idegállapotban fog ez a gyermek megszületni és így mindannyiunk életét csak megnehezítem. Kimondhatatlan lelkiismeret furdalásom van emiatt. Sőt az is eszembe jutott, hogy az ember lányában csak ott motoszkál, hogy megint kezdődik minden elölről, az éjszakázások, az eleget evett-e, pisilt-e, kakilt-e körök. Mi az a pötty a bőrén, miért sír, mi baja, fáj neki valami... Újra savanyú szagú vasalt büfis pelusokkal lesz telilógatva a lakás és lesz egy tiszta kupac, amit ki kellene vasalni, de nem lesz egy vasalt és tiszta sem. Ruhák dettó. Plussz egy örökmozgó hároméves, aki mindeddig az egyetlen és legfontosabb volt és most kétfelé kell fordulnunk, neki pedig osztoznia kell rajtunk. Közben tiszta is legyen a lakás, maximálisan odafigyelve a higiéniára és az előkerülő apró játékokra és mondjuk éhen se haljunk. Megannyi kavargó gondolat, amin frankón lehet rágódni a reggeltől reggelig tartó ágyban tartózkodás alatt, közben ártani ennek a picinyke emberkének, aki a kontroll uh-n aludt és igencsak kiidegelt, hogy meg sem moccant, de a szíve szaporázott. Most kiírom magamból az éterbe, hátha elporlad belőle valamennyi. Most nagyon vacakul érzem magam, hogy nem tudom élvezni 100%-osan az állapotomat. Vajon mikor fogok megnyugodni? Normális ez? Legszívesebben átaludnám a következő 6 hónapot, pedig aki anya, az tudhatja, hogy milyen fantasztikusan érzi ilyenkor magát az ember. Én mikor?
Ha ezzel kicsit pozitívabbá tudlak tenni, a kétgyerekes lét miatt ne aggódj. Dorka első fél éve után én már mindenre fel voltam készülve, ehhez képest 1000szer könnyebb a kettővel, mint amikor Dorka született én meg bénáztam és paráztam. Tényleg, az ember polippá válik és 100szor ügyesebb a kettővel mint anno az egy kicsivel. Van olyan nap, hogy bal kézzel eszem az ebédet, jobb kézzel ringatom a kocsit, de alapvetően fényévekkel jobb a helyzet mint vártam. Ugyan még csak 9 hónapja csinálom, de simán menni fog Neked is, hidd el!!!!!! Rengeteget számít, hogy a kicsit non-stop szórakoztatja Dorka, ez nagyon hiányzik az első gyerekeknél (ill. te töltöd be a cirkuszi bohóc szerepét.) TÉnyleg igaz, hogy teher alatt nő a pálma... A kicsivel hazajöttem a kórházból és aznap már mentünk le játszóra, első naptól ugyanúgy főztem ebédet, meg csináltam minden házimunkát mint azelőtt, hozzánk egyetlen napra sem jött senki segíteni (se nagyi, se senki), a férjem sem volt itthon egy napot sem mert vállalkozó lett és ha nem melózik nincs pénz, így első naptól kukkegyedül voltam velük, mégsem volt vészes! Úgyhogy menni fog Neked is, tutira!
VálaszTörlésNa figyelj, Dia! Teljesen normális érzések, félelmek amiket átélsz, szinte Mindenki átesik rajta második pocaknál és nem lesz tőle depressziósabb vagy bármilyenebb az a gyermek, nézd csak meg az általad ismert kistesókat. ;-) Mert bizony ez már nem olyan fantasztikus ám legtöbbször mint az első gyereknél, amikor az ember csak boldogan simogatja a pocakját. Fáradtabb vagy, nem tudsz figyelni annyit befelé, hisz leköt a már meglévő gyerkőc, félsz ettől-attól, lelkiismeretfurdalásod van stb. Ez mind normális. És akkor még Neked ott van az is amit nemrég át kellett élnetek, ez is nehezíti a pozitív gondolkodást. De meg kell próbálnod arra koncentrálni. Van egy szép, egészséges, okos gyermeked és várod az annyira várt kistestvérét és minden rendben lesz! Persze nyilván nehéz úgy hogy feküdni kell és már megint nem könnyű várandósságot kaptál, de hát a feladatok azért vannak, hogy megoldjuk, úgyhogy hajrá, drukkolok!
VálaszTörlés/Keress pl Magadnak egy negyed órát este altatás után vagy mikor Zalán napközben alszik pl stb, amikor egy kicsit tudsz pocakot simogatni és szépen kicsit beszélgetni a pocaklakóval, ha biztonsággal megvan minden nap csak az a negyed óra, akkor az is nagyon meg tudja nyugtatni az embert ám!/
Csatlakozom Kishegihez! Én jógázni jártam pocakosan (is) és azok a heti 2*1 órák arra voltak ,hogy kikapcsoljak és a picihez fordulva meditáljak. Ennyit jutott második gyereknél, de azért ez is valami ;-)
VálaszTörlésÉn csatlakozom mindenkihez, bár tapasztalatlan vagyok a témában: ne aggódj, feküdj és kuncogj azon, hogy most meglátják a Téged helyettesítők (Apa, Mamák, stb), hogy milyen is az a könnyű anyukalét, lazíts picit és engedd el ezeket a szorongó gondolatokat...
VálaszTörlésA többit meg majd úgyis megdumáljuk!!!
Köszi Lányok! Tényleg megkönnyebbültem, hogy kiírtam magamból és a reakcióitok is jól estek.
VálaszTörlésA fekvés meg lett hosszabbítva, agyrém....
Dia, időnként benézek hozzátok, és hát majdnemhogy egy cipőben.
VálaszTörlésNekem most a 10. hét körül jutott ki egy hét fekvés (vérömleny a méhben, szerencsére elég messze a babától és felszívódott a kontrollra), és valószínűleg az előtte való héten (!) lezajlott költözés során emelhettem meg magam, talán azért lett. Kiborulás, hogy fogom bírni, stb. Én attól rettegtem, h végig feküdnöm kell majd, szerencsére nem így lett, de amíg a fél város Lillát szórakoztatta és cipelte a játszóra, hogy én fekhessek és pihenhessek, depiztem egész nap, szal pontosan, 100% tudom, h mik járnak a fejedben, ami a terhességet illeti. Én a kétgyerekes részétől nem félek a dolognak, valahogy azt érzem, h megoldom, olyan nincs, hogy nem, mindenki megoldja, whats the big deal :) Lehet, h koppanni fogok etéren, de most nagyon úgy érzem, h menni fog, bár lehet, h azért nem parázok ezen, mert van egyéb paráznivalóm: még egy költözés vár ránk úgy a 35. hét környékén... Lilla lelkéért persze remegek és aggódom én is, megértem, h te is félted Zalánt, de azt nem tudom elképzelni, h álltok az újszülött fölött, h jajj vajon mért sír :))
És ne vasalj!!!!!!
puszi!